2021. május 28.

Igazgatósági tájékoztató

Hogyan alakul a Lakásszövetkezet élete a veszélyhelyzet meghosszabbításakor?

Tájékoztatás

Az Igazgatóság tájékoztatója a veszélyhelyzet meghosszabbításával kapcsolatban

 

A Kormány 2021. május 18-i döntésével szeptemberig meghosszabbította a veszélyhelyzetet, ami azt jelenti, hogy részközgyűlés és küldöttgyűlés továbbra sem tartható. Az Igazgatóság már korábban - a jogszabály adta lehetőséggel élve – a lépcsőházak biztonságos működését szem előtt tartva és biztosítva döntött úgy, hogy az egyes lépcsőházak üzemeltetési díjait meghatározza és elfogadja. Erről a küldötteken keresztül a tagságot tájékoztattuk. Mivel a Kormány a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó azon határidőt (május 31.), ameddig az éves beszámolót el kell fogadni és közzé kell tenni, nem módosította, az Igazgatóság a törvényi előírásoknak megfelelően a Lakásszövetkezet 2020. évi mérleg-beszámolóját elfogadta és közzétette.

A meghosszabbított veszélyhelyzet alatt a küldöttek és a tisztségviselők mandátuma lejár, de mivel választások nem tarthatók, a Kormány döntése értelmében a mandátumok a veszélyhelyzet feloldásáig meghosszabbodnak. A veszélyhelyzet feloldását követően 90 nap áll rendelkezésre, hogy a választásokat lebonyolítsuk. Ahol jelen pillanatban nincs küldött, a Lakásszövetkezet műszaki vezetője látja el a gondnoki feladatokat.

Abban az esetben, ha a leírtakban bármilyen változás állna be, ismét tájékoztatni fogjuk a tagságot.

 

Intercisa Lakásszövetkezet Igazgatósága

Kapcsolódó dokumentumok: